Erdős Eszter vagyok, mentálhigiénés szakember. Több mint tizenkét éve őszintén boldog feleség. Több, mint tíz éve anya. Végzettségem szerint bölcsész, majd pedagógus lettem, végül mentálhigiénés segítőként találtam meg azt a területet, ahol a legjobban jelen tudok lenni, a legjobban tudok és szeretek segíteni. Hiszem, hogy a boldogságunk kulcsa a kapcsolatunk minősége saját magunkkal, és a körülöttünk élőkkel.
Egy csodálatos férjem, és két különleges, megismételhetetlen, fantasztikus lányom van. Köztük 7 év a korkülönbség, megéltünk eközben sokmindent: kistestvérre várást, elengedést, elfogadást, kétségbeesést, gyászt, fejlődést. Elképesztő a közös utunk. Sokszor nagyon nehéz, és rengeteg az öröm, megerősítőek a csodák. Együtt tanuljuk az Életet. Nagycsaládban nőttem fel, 4 testvérem van, én vagyok a legidősebb.
Egy kicsit kevés ehhez a hely :D, nagyon szeretek ezekről beszélni. Imádok finomakat enni. Olasz tészták, kézműves péksütik.... Nagyon élvezem az olvasást, be kell vallanom, a romantikus regényeket gyorsabban és gyakrabban pörgetem, mint a szakirodalmat... :) Nagyon szeretek színházba menni. EZen belül külön kedvenceim a musicalek, nagyon szeretem ahogyan a zene ki tudja fejezni az érzéseket. Elolvadok a szép kávéktól. Imádom a természetet magamba szívni a maga megkérdőjelezhetetlenül igazi, életet adó mivoltában. Nem tudok vele betelni.
2025. május 26. 17-18:00
Egy téma+egy fotó+egy történet. És persze te, ahogy éppen vagy. Néhány kérdés, csend, jegyzetelés magad számára. Így fog telni a következő díjmentes online workshop! Nagyon várom a közös élményt! 🤩 A téma, amihez kapcsolódunk majd, amihez a fotó és a történet is kapcsolódni fog: az ÖRÖM.
Érdemes jönnöd, ha: 🍓 szívesen szánnál 1 órát magadra 🍓 szeretnél megismerkedni a fotók és történetek önismeretet támogató erejével 🍓 szeretnéd megismerni, milyen hangulatú egy workshop nálam 🍓 gondolkodsz a nyári 7 alkalmas online csoportra való elköteleződésen, de még bizonytalan vagy, hogy neked való-e.Helyszín: online tér.
Ha szeretnél részt venni, itt add meg az email címed, ahová a linket elküldhetem!
2025. május 30. 18-20:00
Az alkalom célja: A családodban élő vagy valaha élt nők, illetve más, számodra meghatározó nőalakokhoz való kapcsolódás. Az általuk képviselt érzések, gondolatok tudatosítása, ezekhez való viszonyulásod átgondolása. Mindezek fényében rátekinteni, hogy mit szeretnél ezekből továbbvinni és mit szeretnél másképp tenni. A benned lévő gondolatok, érzések felszínre hozása azzal a céllal, hogy közelebb kerülhess saját magadhoz, tudatosabban élhesd azt az életet, amit Te szeretnél.
Időpont: 2025. május 30. péntek
Helyszín: Bp, 11. kerület 18.00 - 20.00
A workshop díja: 10 ezer Ft
Helyszín: Budapest, 11. kerület
Jelentkezem!2025. júliustól hetente
Nyáron heti rendszerességgel találkozó online, zárt (fix tagokkal működő) csoportot indítok.🥰 Az alkalmak Elisabeth Kübler-Ross & David Kessler: Élet-leckék c. könyvének témáira lesznek felfűzve. Ezeket fotókártyákkal és a témákhoz kapcsolódó rövid történet segítségével fogjuk alaposan körbejárni. 💖 Persze leginkább saját magunkat fogjuk körbejárni.🙂 Nagyon mély és szép élmény lesz azt gondolom, ezek a témák és a módszerek varázslatosan tudnak működni.
Helyszín: online tér
A csoport díja:
Early bird ár május 31-ig: 55 ezer Ft
Normál ár: 63 ezer Ft (9 ezer Ft/alkalom)
2025. április 7-től hírlevélben
Gondoltál már arra, hogy ha tudnád, hogy hamarosan meghalsz, mi az, amit másképp csinálnál az életedben? Az Életleckék című könyv írói haldoklókkal való beszélgetéseik során összegyűjtötték, mik azok a témakörök, amik rendszeresen előkerülnek azzal kapcsolatban, hogy hogyan élhetünk igazán. Úgy, hogy ne legyen bennünk végül megbánás.
Ha szeretnél részt venni, itt add meg az email címed, ahová az emaileket elküldhetem!
bármikor jelentkezhetsz
Ha éppen egy nehéz életszakaszban vagy, és jól jönne a mentális támogatás, meghallgatás, rendszeres figyelem. Ha van egy konkrét témád, ami mozog benned egy ideje, és szeretnéd átbeszélni, időt és teret adni neki, hogy dűlőre juss vele. Elfogadó, együttérző, biztonságos légkörben kísérlek mentálhigiénés szakemberként, a rogersi segítő beszélgetés eszközeivel.
Helyszín: személyesen Bp. 11 kerület (Kosztolányi Dezső tér közelében) vagy 2. kerület (Széll Kálmán tér közelében) vagy online
Költség: 10 ezer Ft/ 50 perc
Lehetőség: ha bizonytalan vagy, kérdéseid vannak, szeretnél egy kötelezettségektől mentes első beszélgetést, lehetőséged van 20 perces, díjmentes online konzultációt kérni!
Szeretnék jönnibármikor jelentkezhetsz
Kidolgoztam 7 különböző témájú folyamatot, melyekben a fotókártyák módszerével kaphatsz új nézőpontokat, felismeréseket, kerülhetsz közelebb magadhoz.
A folyamat felépítése:
1. alkalom: 20 perces online konzultáció arról, hogy miért szeretnél jönni, hogyan fog zajlani a folyamat
2. alkalom: 50 perces személyes alkalom, ahol a témád van a középpontban
3. alkalom: 2 hét múlva egy 50 perces személyes találkozó arról, hogy hogyan dolgozott benned tovább a folyamat, hogyan tudod ezt beépíteni az életedbe.
Helyszín: Budapest, 11. kerület (Kosztolányi Dezső tér közelében) vagy 2. kerület (Széll Kálmán tér közelében)
Költség: 25 ezer Ft/ folyamat
A témákat itt tudod átböngészni:
Szeretnék jönniminden csütörtökön 9-10:30
Mentálhigiénés baba-mama támogatókör a ReflectMom kártyajáték eszköztárával. Szeretettel várunk 0-2 éves korú babáddal együtt, de ha meg tudod oldani, egyedül is jöhetsz! A tér teljesen bababarát, de ebben a másfél órában Te leszel a fontos(abb). Bejelentkezés nélkül érkezhettek!
Időpont: Minden csütörtökön 9-10:30 óra között.
Helyszín: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 35. I/8. 8as kapucsengő.
Költség: 4 ezer Ft/ alkalom
Érdekel“Köszönöm Eszter, ez most nagyon összerak engem.”
“Az segített, hogy meghallgattál, és nem akartad megoldani, csak hagytad, hogy legyen.”
“Elfáradtam a végére, de olyan jól. Megkönnyebbültem.”
“Az nagyon segít, hogy minden héten ide jövök, és itt van idő ezekről beszélni. Különben nem foglalkoznék ezzel.”
“Három éve voltam nálad, hálás lennék, ha most újra jöhetnék hozzád.”
“Nagyon jó volt az alkalom, olyan lélekemelő a jelenléted!”
“Így a folyamat végén visszanézve ... már jobban szeretem magam.”
“Most, hogy így összefoglaltad, miről beszéltünk, jobban kívülről látom magam, és olyan büszke vagyok magamra!”
Amikor megszereztem a mentálhigiénés segítő végzettségemet, izgatottan figyeltem magam körül, vajon mi az a téma, projekt, amibe be tudnék kapcsolódni. Kik azok a szakemberek, akikkel tudnék kapcsolódni. Úgy döntöttem, a megérzéseimben bízom, ez már sokszor bejött :). Így lehetséges, hogy minden jelenlegi projektemet nagyon szeretem, közel áll hozzám, hiszen csak olyanba vágtam bele, amit igazán a sajátomnak éreztem.
Ha segítőt keresünk magunk számára, olyan szakemberre van szükségünk, aki képes megteremteni egy biztonságos teret, ahol kendőzetlenül azok lehetünk, akik vagyunk. Érzékeny állapot ez. Nagyon sokféle segítő kínál sokféle szolgáltatást. Jó, hogy ma már van hova nyúlni, ha lelki segítségre van szükség. Ugyanakkor a felelős munkához elengedhetetlennek tartom, a megfelelő KÉPZETTSÉGET, a továbbképződés, ÖNISMERET, illetve SZUPERVÍZIÓ folyamatos jelenlétét.
2024. október
A várandósság és szülés az új életről szól, mégis alakulhat úgy, hogy a halállal találkozunk. A magzat vagy kisbaba elvesztése nagyon megterhelő esemény az édesanya, édesapa, a család számára. Kiemelten fontos ilyenkor a mentális egészségről való gondoskodás. Hogy ideje legyen a gyásznak, helye lehessen a meghalt baba történetének a családban, kialakulhasson az új egyensúly a megterhelő élmények után.
2023. október
Máté Gábor Együttérző Feltárás módszeréből kaptunk ízelítőt, tapasztalatot ezen a 2 napos workshopon. Fantasztikus élmény volt. Emberség, együttérzés, testtudatosság, traumatudatosság - címszavakban ezek voltak a számomra legfontosabb témák, élmények.
2023
A legfontosabb, amit itt tanultam, a szemlélet: az ítélkezésmentesség, elfogadás, a meghallgatás gyógyít. Ahol az életben a lényeg valósággá válik: a kapcsolat.
2018
130 órás képzés, ami számomra a szilárd alapokat adta ahhoz, hogy hogyan jó és érdemes csoporttal foglalkozni professzionális módon.
2018
Egyéni és csoportos folyamatokban is elképesztő hatékonyan használhatóak a Points of You eszközök, melyek főként fotókártyákkal és történetekkel dolgoznak.
2017
Az Eric Berne által alapított tranzakcióanalitikus iskola alapjaival ismerkedtem meg nagyon interaktív formában, így személyes és szakmai életemre is nagy hatást gyakorolt a képzés.
2017-18
Másfél éves intenzív tanulási folyamat volt önmagamról, a testemről, a stresszről, az életről.
2016
Sokat tanultam magamról ebben az időszakban. A pszichológiai és pedagógiai tárgyak különösen érdekeltek. A tanítási gyakorlatok is nagyon fontos tapasztalatokkal gazdagítottak.
folyamatosan
Amikor úgy érzem, valami már túl sok a lelkemnek, egyedül, családilag nem tudunk vele megbírkózni, elmegyek segítőhöz. Néha elég csak egy alkalom. Néha kettő. Van, hogy hosszabb folyamat lesz belőle. A segítőhöz fordulás már szokásommá vált, és nagy erőforrásom.
2023
Szakmai témával foglalkoztunk, a kezdéssel, elindulással, sikerrel és szakmai személyiséggel....nagyon élveztem!:)
2022
Bár a veszélyeztetett terhességem alatt végig kaptam szakszerű mentális támogatást, és ezt folytattuk a kisbabám 9 hónapos koráig, két év múlva mégis szükségét éreztem annak, hogy a szülésem történetével foglalkozzak.
2020
Egy magzat elvesztése és három év várakozás után újból várandósnak lenni egyszerre volt hihetetlen, csodálatos és végtelenül szorongató. Elképesztően nehéz, tanulságos, különleges időszak volt, ahol nem volt kérdés, hogy szükség van aktív lelki segítségre.
2019
Szakmai területen való elakadással foglalkoztunk, nagyon sokat adott a csoportos forma, a többiek teljesen más, mégis sokszor hasonló küzdelme, története. Nagyon szép ez a műfaj, megszerettem.
2017-18
A 150 órás csoportos műfaj nagyon megdolgozott ezalatt a másfél év alatt. Önismereti utam egyik legaktívabb szakasza ez, az biztos. Nagyon sokat köszönhetek ennek a csoportnak.
2016, 2017, 2018, 2019
Orosz Katalin klinikai szakpszichológus által kidolgozott egy napos önismereti csoportok. Témái: Kötődés (2016), Változás (2017), Határok (2018), Elengedés (2018), Félelem helyett Szeretet (2019)
2013-15
Első élményem segítő szakemberrel. Sok év fontolgatás után, első kisbabám négy hónapos korában döntöttem úgy, hogy nem halogatom tovább, mostmár nem csak a saját lelkem épségével játszom. Megkerestem, ki tud olyan közel fogadni, hogy két szoptatás között el tudjak menni. De rég volt. Sokminden kezdődött itt.
Ha feliratkozol, hetente kb. egyszer küldök e-mailben egy gondolatébresztő írást és infót az aktuális programjaimról.
(A feliratkozással elfogadod az adataid kezelését az Adatkezelési tájékoztató szerint.)
Budapest
11. kerület